Szín-, stílus-és sminktanácsadóként segítek megtalálni a számodra legelőnyösebb színeket, az alkatodhoz illő fazonokat, amelyekkel az öltözködésedben pozitív változást érsz el. A harmonikus megjelenéseddel megnő az önbizalmad, magabiztossá válsz, könnyebben elérheted a céljaidat, ezáltal sikeresebb leszel. Újra visszatalálsz önmagadhoz, és az egyéniségedhez illő kinézettel nem győzöd majd a bókokat fogadni. Nemcsak a külsőd, hanem a környezeted is rendezettebbé válik.
Tapasztalom (én magam is ezt élem meg), hogy 40-50 sőt még 60 év felett is igénylik azt a hölgyek (az urak is), hogy a szépségüket kiemeljék. Azt gondolom, hogy mostanság ennek a korosztálynak van a legnagyobb szüksége erre. Én is idetartozom, és a saját élményeim alapján, mondhatom, hogy mi is aktívak és lendületesek vagyunk még (habár a tükörben nem mindig így látjuk), viszont ahhoz, hogy érvényesülni tudjunk ebben a fiatalságot előtérbe helyező világban, ki kell hoznunk magunkból a legtöbbet. Annak idején sokan nem kaptuk meg a segítséget ehhez, éppen ezért hátrányból indultunk, de milyen jó, hogy mára számtalan lehetőségünk áll rendelkezésünkre nekünk is. A szépség TANULHATÓ!
Az egyik kedves ismerősöm mondta az alábbiakat: „Régebben elég volt 10 perc reggelente a fürdőszobában ahhoz, hogy „szalonképes” legyek, mostanában viszont, sokkal több időre van szükségem, hogy azt lássam viszont a tükörben, amit szeretnék.”
Széles tevékenységi körrel állok rendelkezésedre, hogy komplett szolgáltatási palettával tudjalak segíteni, amennyiben változtatni akarsz a megjelenéseden úgy, hogy tükrözni tudd a belső lendületedet, a harmóniádat a külvilág felé.
Az egyes szolgáltatások árait, azok leírásában találod meg.
Szolgáltatásaim:
- Üzletasszony brandépítő program
- Karrierépítő csomag az otthonodban
- Stílusváltó csomag – átalakulás tetőtől-talpig
- Színtanácsadás
- Stílustanácsadás alkatelemzéssel
- Gardróbrendezés
- Közös vásárlás
- Közös sminkelés
- Minicsoportos tanácsadások
- Férfi stílustanácsadás
- Profi profil fotózás csomag