
Színtanácsadáson voltam…
Amikor beiratkoztam 2019 őszén, szépségtanácsadó szakra, két dolog motivált csupán, hogy vállalkozó lehessek és hogy még többet tudjak adni az embereknek.
Elhatároztam, hogy a suli, az számomra csak a tanulásról fog szólni, ott igyekszem minél több információt magamba szívni és majd azokat átadni… Azt gondoltam emiatt inkább zárkózottabban állok majd a csoporttársaimhoz.
Mivel egyébként is a természetességnek vagyok a híve és kerülöm a sminkek használatát magamon a hétköznapokban, azt gondoltam kilógok majd úgyis a csapatból…. Semmi mű dolog nincs rajtam még a hajszínemet is az eredetire festem. Szeretem a smink nélküli valódi arcomat, ahogy az Isten megteremtett, ma már ez is kuriózumnak számít.
Nincsen mű hajam, mű pillám,mű körmöm.. semmim.
Szóval megfogadtam a barátkozást mellőzöm.
Aztán máshogy alakult. Rájöttem milyen fantasztikus lányok, nők, édesanyák a csoporttársaim, egytől egyig, mennyire nagyszerű emberek és pusztán magamat fosztom meg attól,hogyha lezárok bárki előtt is, hiszen annyi mindent tudunk egymástól tanulni és egymásnak adni.
Megismertem Madarász Éva-Vicát, aki szintén ilyen mélyen elhivatott ember, mint én. Egyedi, személyre szóló szín-és stílustanácsadással foglalkozik, mindezt végtelen szeretettel, figyelemmel és alázattal teszi. Közel 3 órát töltöttünk el együtt, ahol csak rám koncentrált, csak velem foglalkozott és azzal, minél jobban át tudja nekem adni, még jobban megértsem melyek a színeim és miért, melyeket előnyös használnom, hogyha még szebb, jobb és magabiztosabb szeretnék lenni.
Hálás vagyok Madarász Éva-Vicának, hogy átadta nekem a színtanácsadás esszenciáját, megértette velem, hogy a színek helyesen használt viselése által, újabb kapuk nyílhatnak az életemben, újabb utak, újabb lehetőségek, hiszen a fejlődésünknek nincsen felső határa.
Tegnap valami olyan kincset adott a kezembe, amit, amíg élek magammal viszek.
Hogyha te is szeretnél ilyen tanácsadáson részt venni…bátran keresd őt!
https://www.facebook.com/aszinekkiralynoje/
Addig is amíg találkozunk, színes és stílusos napokat kívánok!