Elöljáróban megjegyzem, hogy ne számíts tudományos bejegyzésre, hiszen ebben nem vagyok szakértő, és ahogy megfigyeltem a hozzáértő szakemberek is elég gyakran ellentmondásos információkat osztanak meg, ezért maradok inkább a kaptafámnál, a színeknél, stílusnál.

Te sem szereted? Eleged van már belőle?

Elhiszem, hogy így érzed, bennem is hasonló érzések kavarognak a maszkokkal kapcsolatban. De mivel nem tudunk mit tenni, tetszik, nem tetszik, viselnünk kell, így vigyünk bele egy kis kreativitást, akár még egy kis vidámságot is. Előfordulhat, hogy azt mondod, ugyan már, ilyesmivel nem érdemes foglalkozni. Lehet… én mégis azt mondom, hogy ha már muszáj, akkor adjuk meg a módját, és teremtsünk teljes összhangot a kinézetedben. Nem is beszélve arról, hogy már divat kezd kialakulni ebből is, szinte versengés folyik abból, hogy ki milyen maszkot visel.

Bármilyen anyagút is használsz, legyen a birtokodban több darab is, hiszen bármikor szükséges lehet a cseréje (mosásban van a kedvencünk, elszakad a gumija, leesik a földre stb…).

Azt ugye nem kell írnom, hogy ne cserélgesd a maszkokat, mert az jó buli vagy mert már unod azt, ami van? Mindenkinek legyen sajátja, még családon belül is.

Milyen anyagból válaszd a maszkjaidat?

Eldobható: ha nagyon óvatosak akarunk lenni, mert speciális helyzetünk úgy kívánja, akkor minden egyes használat után dobd el, és mindig újat vegyél fel. Érdemes tudni, hogy ezek többször is moshatók kézzel, viszont nem tartanak sokáig. A gumija nem bírja hosszútávon és akkor, amikor már elkezd bolyhosodni, érdemes lecserélned. Ez fehér vagy világos türkiz kékes (zöldes) hideg színben kapható, szinte ajánlható mindenkinek (ha, nagyon szigorúan veszem a színtípusokat, úgy akkor csak a hideg típusoknak ajánlanám).

Vászon: többször és magas hőfokon moshatod, és ráadásul vasalóval fertőtlenítheted. Sokáig tart, ha jó minőségű anyagból varrták. Van olyan is, amibe még plusz szűrőt is tudsz tenni a biztonságodért.

 

Eldobható maszk
Fekete-fehér maszk

Többféle maszk

Sztreccses anyagú: ez nem bírja a magas hőfokot, és nem is vasalható a sok műszál miatt. Gyakrabban érdemes cserélni, mert a műszálas anyagokban a bacik hamarabb megtelepednek. Egyetlen előnye van, hogy rendkívül kényelmes, és lehet nagyon jópofa is (igaz, ez a vászonra is igaz).

 

Vicces maszk
Vicces maszk

Ha eddig is érdekelt, hogy milyen színekben tudod kiemelni a természetes szépségedet, akkor nem hiszem problémát fog jelenteni a maszk árnyalatainak kiválasztása. Gyakorlatilag ugyanazokat a színeket válaszd, – akár egyszínűek, akár mintásak -, amelyek ruhákban, sminkben is előnyösek számodra. Emellett még arra is érdemes odafigyelned, hogy stílusban, mintában harmonizáljon az öltözeted többi részével.

Milyen színeket válassz a maszkjaidnak? Itt most csak nagyvonalakban, általánosan írom le a színeket, természetesen egyszemélyes vagy kiscsoportos színtanácsadás keretében, részletekig menően átbeszéljük a számodra legelőnyösebb árnyalatokat.

Tél típus: hideg, élénk, és sötét színek (pl. hideg-sötét-élénk: piros, pink, tiszta sárga, kék, zöld, lila, rózsaszínes barna, hófehér, fekete)

Nyár típus: hideg, tompa és világos színek (pl. hideg-halvány-tört: rózsaszín, lila, kék, zöld, sárga, málna „piros”, rózsaszínes barna, törtfehér, szürke)

Tavasz típus: meleg, élénk és világos színek (pl. meleg-világos-élénk: barack rózsaszín, narancssárga, kék, zöld, sárga, sárgás piros, vajfehér, esetleg drapp)

Ősz típus: meleg, tompa és sötét színek (pl. meleg-sötét-tört: sötétebb barack szín, terrakotta, kék, zöld, mustár sárga, bordó, vajfehér, barna, drapp)

Ahogy feljebb írtam, a színek felsorolása nagyvonalakban történt. Képzeld el, hogy a megjelenésed összhangot sugároz, és Te jól érzed magad, és magabiztos a megjelenésed. Nem így van? Szeretnél változtatni? Hívj fel bátran időpontért, szeretettel várlak!

 

Eldöntöttem, én is tudni akarom a színeimet

 

Addig is, amíg találkozunk, színes és stílusos napokat kívánok Neked!