Szekrény rendrakás

Minden színtanácsadás alkalmával elmondom, hogy a ruhatárunk átalakítása egy hosszabb távú, több időt igénylő folyamat, nem megy egyik napról a másikra (senki nem is várja el). Megvannak ennek is a lépései.

Először is a kirívóan előnytelen daraboktól megválunk. A saját és az ügyfeleim tapasztalata alapján ez viszonylag könnyen megy. Elajándékozzuk (a vendégeimnek adott a lehetőség csere-berélni, a havonta egyszer megrendezésre kerülő találkozón), eladjuk, jótékony céljra felajánljuk ezeket a darabokat.

Aztán következnek a „végülisannyiranemrossz” ruhák, ezektől bizony már sokkal nehezebben szabadulunk meg, mivel nem annyira sokkoló az a látvány, amit a tükörbe látunk. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen nagyon ritkán történik az meg, hogy valaki egyszerre mindent ki tudna selejtezni.
Ezeket a „nemisolyanrossz” ruhákat tudjuk ellensúlyozni a színtípusunknak megfelelő színű sállal, kendővel, sminkkel, ékszerrel, bármilyen kiegészítővel. Egy idő után annyira rá fog állni a szemünk a saját színeinkre, hogy már nem is akarunk mást viselni, így eljön annak is az ideje, hogy elengedjük az addig megmaradt előnytelenebb darabokat is.

Általában ekkor érezzük azt, hogy 100%-ban meg akarjuk valósítani a tökéletes ruhatárat, csak hirtelen nem is tudjuk hogy fogjunk hozzá. Hiszen az előnytelen ruhák nagy részétől már megszabadultunk, de még nem állt össze a teljes kép.
Ilyenkor már nincs megalkuvás, és a „jó lesz ez még” gondolkodás. Tudom, mert én is átmentem ezen anno, megtapasztaltam a lelki oldalát is. Ahhoz, hogy színben, fazonban, stílusban számunkra előnyös ruhákat válasszunk, át kell mennünk ezen a folyamaton. Mivel már tudjuk, hogy mit nem akarunk viselni, ez alapján már nincs más dolgunk, „csak” megvalósítani az álomruhatárunkat, kapszulagardróbunkat.

 

Kíváncsivá tettél!

 

Az én színtípusom tél-nyár (hideg tél). Nagyon jól állnak hideg élénk, jeges színek, akár sötétebb, akár világosabb árnyalatban is. Nagyon sokáig ragaszkodtam a világosabb színekhez, de tudatosan el kellett engednem (ragaszkodtam hozzá) ezt a kötődést, ugyanis láttam, amellett, hogy jól állnak a világos, hideg élénk színek, a sötétebb árnyalatoktól is él az arcom. Tudatosan és folyamatosan alakítottam/alakítom a ruhatáramat, amit nagyon élvezek.

Hogy miért írtam le mindezt? Mert azt látom, hogy többeknek problémát okoz az átmenet megélése. Mindent egyszerre szeretnének megvalósítani, de nem tudják, hogy is kell ezt csinálni. A gardróbrendezéskor segítek ebben, letisztulnak a gondolatok és persze a szekrény tartalma is.

Rózsaszín felsőben

Rózsaszín felsőben

Pink felsőben

Pink felsőben

 

Eljött az ideje a változásomnak, megyek hozzád!

 

Mostanában van egy olyan kiegészítő, ami eddig nem játszott szerepet, és eszünkbe sem jutott, hogy valaha ezzel is foglalkoznunk kell majd az öltözködésünkben. Bármennyire is szükséges rossz, nem tudunk kitérni a maszk használata elől, erről a témáról már írtam, és fogok is hamarosan újabb bejegyzést feltenni.

 

Addig is, amíg találkozunk, színes és stílusos napokat kívánok!